Középeurópai Technológiai és Innovációs Közhasznú Kft.

Így készül a gumiabroncs!
2010. május 27.
A Műszaki Menedzser Szakmai Kollégium (MMSZK) gyárlátogatást szervez a Hankook rácalmási üzemébe! A részvétel teljesen ingyenes, a fényképeződet viszont hagyd otthon!
Főzzük meg, szavazzuk meg!
2010. május 26.
Elindult a DUFtv „Főzzük meg! - Ez nem a mama főztje” című műsorának online közönségszavazása. Válasszátok ki ti, hogy ki az újvárosi konyhák ördöge!
Hamar reccsent
2010. május 26.
Majdnem 370 kilós terhelést bírt ki az idei tésztahídépítő-verseny nyertes alkotása. Dunaújvárosból két csapat is próbára tette mérnöki tudományát.
A tavaszi házi TDK eredményei
2010. május 19.
Három szekcióból öt pályamunkát javasolt a Tudományos Diákköri Tanács az OTDK-n való nevezésre. Természetesen a többieknek is jár a gratuláció! Íme a helyezettek.
Pedagógusnapi kerti parti idén is
2010. május 19.
A hagyományoknak megfelelően idén is egy kerti parti keretei között kerül sor a Pedagógusnapi ünnepségre. Május 27-ig lehet jelentkezni.
Bizonytalanságkezelő kurzus indul
2010. május 19.
Csoportos Életpálya Tanácsadó Tréninget szervez a Diák Szolgáltató Központ. Ha végzés előtt állsz vagy bizonytalan vagy a jövődet illetően, akkor itt a helyed!
Dobogós pneumobil
2010. május 17.
A VELOSZITI a nagy egyetemeket is kenterbe verte, míg a DF Pneumatika járgányát megtréfálta a technika ördöge.
DUDIK jegyvisszaváltás
2010. május 17.
A vihar miatt elmaradt szombati programra váltott napijegyek a HÖK-irodán visszaválthatók.
Valétabál 2010
2010. május 17.
A péntek esti hagyományőrző bálra belépők a HÖK-irodán kaphatók,
Szalamander
2010. május 17.
A selmeci hagyományok szerint végzőseink csütörtökön este fénykígyóval búcsúznak a várostól és a főiskolától.
Gumicsizmás DUDIK
2010. május 16.
A DUFtv fotói, videói a DUDIK-ról
Elvitte a víz és a szél
2010. május 16.
Az időjárási előrejelzések miatt szombaton délután törölték a DUDIK utolsó napját, amellyel a katasztrófavédelem is egyetértett.
A kupát Szentesen emelhették a magasba!
2010. május 15.
Az idei bajnokság fintora, hogy már kéthete, két meccsel ezelőtt eldőlt, hogy pólós lányaink hetedzser is megvédték magyar bajnoki címüket.
Viharos fesztiválkezdet
2010. május 14.
- táncos folytatás
Linux4Ever!
2010. május 13.
A Kerpely Antal Computers Szakkollégium (KAC) május 20-án, csütörtökön szakmai napot rendez.
„Megbocsátás napja”
2010. május 13.
Csak május 14-én, a lejárt kölcsönzési határidejű könyveket késedelmi díj felszámítása nélkül visszavesszük a DF könyvtárában!
Gumicsizmában, de gyertek!
2010. május 13.
Áll már a "bál", de a felhőszakadásnak köszönhetően a víz is a DUDIK helyszínén. Gumicsizmás e(l)ső nap, de a show megy tovább!
 Életrevaló Gyermekmisszió
2010. május 13.
Hogyan legyen 6 éves gyakorlatod 24 éves korodra? Jelentkezz az önkéntes programok egyikére!
GéMSZ nap és bál
2010. május 13.
A GéMSz Asztaltársaság idén is remek bulit hozott össze. A DUFtv megörökítette.
Mi is csináljuk a fesztivált
2010. május 11.
Ma 14 órától az A-épület konferenciatermében.
Szorítsatok a Tevékért!
2010. május 10.
Nálunk rendezik meg a MEFOB rögbitorna 5. fordulóját. Szoríts te is a DF-es Szomjas Tevékért!
Ezt is megnyerték
2010. május 10.
A szombati meccsen pezsgővel köszöntöttük a hetedeszer is bajnok női vízilabdacsapatunkat.
HÖK-választás
2010. május 10.
Szerdáig lehet még a HÖK elnökségi pozíciókra pályázni. A HÖK listás választás május 17-22. között lesz.
Hajdú B. István a Rádió 24-ben
2010. május 09.
A népszerű sportriporter a Déri János emléknap keretében tartott előadást a főiskolán az élő közvetítés rejtelmeiről, szépségeiről és buktatóiról.
Felsőoktatási marketing versenyt írt ki a PTE
2010. május 06.
A Pécsi Tudományegyetem a III. Felsőoktatási Marketing Konferencia programjának keretében pályázatot ír ki felsőoktatási hallgatók részére. Téma a felsőoktatási marketing.
Konferencia a felsőoktatási marketingről
2010. május 06.
A PTE ad otthont a III. Felsőoktatási Marketing Konferenciának, melynek központi témája a mai marketingmenedzsment eszközök alkalmazása a felsőoktatásban.
 
DUFtv: Ezt jól kifőzték!
2010. május 03.
Elindult a DUFtv új műsora a "Főzzük meg - ez nem a mama főztje." Elsőként Kincses Tamás káposztás palacsintájának elkészítését követhetitek végig.
DUFtv: Jégdiscóban jártak
2010. május 03.
Fergeteges télidéző jégdiscóra látogatott a DUFtv stábja a közelmúltban, melyet a HÖK és az RSZB szervezett a Jégcsarnokban. A hangulatot a Stúdió 106 biztosította.
Bajnok csapat!
2010. május 02.
Már a hetedik magyar bajnoki címét szerezte meg női vízilabdacsapatunk!

Hírarchívum

Eseménynaptár